Segítség!Óvodás a gyermekem!

Itt mindent megtalálsz egy helyen,amit gyermeked óvodás éveiről,életéről,neveléséről,fejlődéséről tudni szeretnél.Segítséget kaphatsz bármilyen nehézséged,problémád akad.

Változó jogszabályok az óvodáknál!

 advcgjvcaqyivv9cafsly3fcapq950qcayu06ebcakbq0tpcat68m6scaku2t0bcabxflkb.jpgparagrafus.jpg

 

Még néhány hét áll rendelkezésére a kisgyermekes szülőknek, hogy megfelelő óvodát találjanak gyermeküknek. Változtak az óvodákra és óvodásokra vonatkozó jogszabályok is, így nem árt előre tájékozódni az új feltételekről.

Néhány fontos változás

·   Egyik legfontosabb változás, hogy az óvodai ellátás főszabályként kötelezővé válik. Amíg a korábbi törvény csak lehetőségként tartalmazta, hogy a harmadik életévüket betöltött gyermekek óvodába járjanak, addig az új törvény előírja, hogy „a gyermek, abban az évben, amelynek augusztus 31-éig a harmadik évet betölti, a nevelési év kezdő napjától legalább napi négy órában óvodai foglalkozáson vesz részt.” Mindezt felmenő rendszerben, folyamatosan vezetik be.

·   A szülő kérelmére a jegyző adhat felmentést az óvodai nevelésben való részvétel alól, de csak a gyermek ötödik életévének betöltéséig. Az engedélyhez meg kell szerezni az óvodavezető, valamint a védőnő egyetértését is. Öt éves kortól azonban az iskola megkezdéséig minden gyereknek kötelező lesz az óvoda.

·   Innentől kezdve tehát a korábbinál nagyobb jelentősége lesz annak, hogy egy „magánóvoda” valóban rendelkezik-e óvodai akkreditációval vagy csak családi napközinek számít. Ez utóbbi intézményekbe járó gyerekeknek egy évig akkreditált óvodába kell járniuk az iskola megkezdése előtt. Az óvodai engedély meglétéről az adott kerület önkormányzatának oktatási osztálya tud információt adni a szülőknek.

·   Egyházi óvodák esetében újdonság, hogy az intézmény konkrétan felvételi eljárás keretében vizsgálhatja, hogy a gyermek elkötelezett-e az adott vallás iránt.

·   Fontos változás, hogy míg korábban az iskola igazgatója döntött az iskolai tankötelezettség megkezdéséről, az új jogszabály szerint ez az óvodavezető dolga lesz.

Májusban kerül sor az óvodai beiratkozásokra. A szülők számára az ezt megelőző időszak a feltételek megismerésével és az óvodák keresgélésével telik. A szűkös önkormányzati férőhelyek mellett egyre nagyobb teret nyernek az alapítványi, egyházi és magánintézmények, amelyek számos speciális nevelési és ismeretterjesztési szolgáltatást kínálnak.



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 17
Tegnapi: 57
Heti: 265
Havi: 1 173
Össz.: 469 261

Látogatottság növelés
Oldal: VÁLTOZÓ JOGSZABÁLYOK AZ ÓVODAI BEIRATÁSSAL KAPCSOLATBAN!
Segítség!Óvodás a gyermekem! - © 2008 - 2024 - ovianyu.hupont.hu

Ingyen honlap és ingyen honlap között óriási különbségek vannak, íme a második: ingyen honlap

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »