Segítség!Óvodás a gyermekem!

Itt mindent megtalálsz egy helyen,amit gyermeked óvodás éveiről,életéről,neveléséről,fejlődéséről tudni szeretnél.Segítséget kaphatsz bármilyen nehézséged,problémád akad.

 

FARSANG

A farsang eredetemask1-web.jpg

A farsang a vízkereszttől (január 6.) hamvazószerdáig, a nagyböjt kezdetéig tartó időszak elnevezése, amelyet hagyományosan a vidám lakomák, bálok, mulatságok, népünnepélyek jellemeznek.

A farsang csúcspontja a karnevál, hagyományos magyar nevén „a farsang farka”. Ez a farsangvasárnaptól húshagyó keddig tartó utolsó három nap, ami nagy mulatságok közepette, valójában télbúcsúztató is. Számos városban ekkor rendezik meg a híres karneválokat (riói karnevál, velencei karnevál), Magyarországon pedig a farsang legnevezetesebb eseményét, a mohácsi busójárást.larc41.jpg

A farsang a párválasztás időszaka volt és egyben fontos „esküvői szezon”, mivel a húsvéti böjt időszakában már tilos volt esküvőt tartani. A falvakban a legények szervezték a bálokat. A lányok rokonaik közvetítésével bokrétát adtak a kiszemelt legényeknek, akik a farsang végén nyilvános színvallásként a kalapjukra tűzték a bokrétát. A báli szezon és táncmulatság lényege az eljegyzés volt.

A farsangvasárnap a farsangi időszak végén levő farsang farkának első napja. Számos helyen ezen a napon tűzték a legények kalapjukra a kiválasztott lányok bokrétáját. Hétfő a farsang farkának középső napja. Gyakran ezen a napon tartották az asszonyfarsangot. Ezen a napon a nők korlátlanul ihattak, zeneszó mellett nótáztak, férfi módra mulattak. Ezután húsvétig már tilos volt az esküvő, a tánc és a vígadalom.

  

Farsangi fánk

Hozzávalók:

farsangi_fank.jpg

  • 50 dkg liszt
  • 3 dkg élesztő
  • 4 tojássárgája
  • 10 dkg margarin
  • 10 dkg cukor
  • 1 csomag vaníliás cukor
  • kb. 3 dl tej
  • 1 evőkanál rum
  • fél citrom reszelt héja

Elkészítés:

Az élesztőt egy kevés cukorral és kb. fél deci tejjel felfuttatom. A lisztet, a tojássárgával, a vaníliás cukorral és a maradék cukorral összekeverem, majd a felfuttatott élesztőt is hozzáöntöm. Annyi langyos tejjel, amennyit felvesz, összedagasztom. Amikor már szép hólyagos, az olvasztott margarint is hozzádagasztom. Kevés liszttel meghintem, aztán meleg helyen duplájára kelesztem. Miután megkelt, lisztezett deszkára öntöm, és sodrófával kb. hüvelykujjnyi vastagságúra nyújtom. Fánkszaggatóval kiszaggatom, majd a maradékot újra összegyúrom és újra szaggatom. Mikor elfogyott a tészta, még egy negyed órát kelesztem a nyers fánkokat. Addig egy lábasban olajat hevítek, és amikor már jó meleg, a fánkokat beleteszem. Először fedő alatt kis lángon sütöm, majd megforgatom, és nagy lángon, de fedő nélkül sütöm. Így lesz szép szalagos a fánk. Porcukorral és lekvárral kínálom!

Jó étvágyat hozzá!

 

Minek öltözzön a gyerkőc?

Mindenképpen olyan jelmezt keressünk számára, ami neki is tetszik- ne a magunk örömére és kedvére válasszunk, mert az nem biztos, hogy egyezik gyermekünk elképzelésével!

Kényelmes és könnyen viselhető legyen, amiben akár több órát is el tud tölteni, táncolni tud benne, viselni tudja.

Persze mindig vannak "divatos" jelmezek, ami épp a menő. Ezeket megvásárolhatjuk, vagy magunk is elkészíthetjük némi kézügyesség, kreativitás, kitartás és egy kis idő kell hozzá- de a siker tuti!Ettől lesz igazán egyedi!

Íme néhány ötlet! Mindenkinek jó mulatozást kívánok a farsangi bálon! 

superman.jpg    foci_biro.jpg   tehen.jpg

 

gomba.jpg     angyal.jpg          hastancos.jpg

 

batman.jpg     hoember.jpg    boszi.jpg

 

 

mehecske.jpg          buvesz.jpg     malacka.jpg

 

bohoc.jpg    mentos.jpg    capa.jpg

 

 nap.jpg        napraforgo.jpg       cica.jpg

 

nyul.jpg       dino.jpg    oroszlan.jpg

 



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 15
Tegnapi: 35
Heti: 298
Havi: 1 206
Össz.: 469 294

Látogatottság növelés
Oldal: Farsang
Segítség!Óvodás a gyermekem! - © 2008 - 2024 - ovianyu.hupont.hu

Ingyen honlap és ingyen honlap között óriási különbségek vannak, íme a második: ingyen honlap

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »